Utazási élménybeszámoló

Vezúv megmászása

Reggel ugyanúgy a helyi vonatra szálltunk. Megint rengetegen voltak a megállóban. De sebaj. Két helyről lehet megközelíteni a vulkánt. A korábbi megálló a leírások alapján csak 1,5 óra felmászási időt hagy. A két kislánnyal ezt nem mertük bevállalni. A későbbi megálló Pompeii és onnan EAV busszal felmenni, vagy onnan is indul ezer túra busz. Mi vártuk egy darabig az EAV buszt, ami nem jött, így az egyik cég ajánlatát választottuk, aminfejenként 10 €, a lányok 8 € felvisz a vulkánhoz. Így klímás buszal felmentünk. Szerencsére nagyon magasra felvitt a busz minket. Ezt azért így írom, mert kocsival sokkal lejjebb lehet csak parkolni, és ezáltal sokkal többet kell a tűző napon sétálni. Ami nagyon fontos. Aki nem bírja a szerpentines utat, az ne menjen fel. Kanyar, kanyar hátán, visszafordítók, szűk útszakaszok váltakozása. Csodálatos látvány tárult elénk. Miután felértünk a buszon megtudtuk venni a jegyet a kürtőhöz, ami fejenként 10 € volt. Egyből vettem 4 jegyet majd egy másik hölgy kedvesen mondta, hogy 120 cm alatt ingyenes. A nagyobbik lányunk magasabb, mutatta, hogy áljon görnyedve, hátha beengedik, próbáljuk meg. Visszaadták egyből a 20 €. Nagyon kedvesek és figyelmesek voltak. A jegykezelőnek eszébe se jutott problémázni a gyerekek miatt szerencsére. Itt 2 órát kaptunk megmászni a hegyet. Nagyon kaptatós az út, de egyben nagyon szép is. Szerintem csak zárt cipőbe szabad felmenni, mert apró kavicsos az út. Még edző cipőben is tele lettünk apró kavicsokkal. Félúton van egy megálló, ahol frissítőt lehet vásárolni. És sok ezer csecse becsét. Felérés után nem csak egy helyről lehet megnézni a kürtőt. Nagyjából negyed kört tudsz menni. Itt ne várj folyékony lávát, nagy füstöket. Ahogy egy egy embertől hallottam kőbányára hasonlít... Van benne valami. De ennek ellenére félelmetes, csodálatos, bámulatos kihagyhatatlan. A környező világ látványa is fantasztikus. 
Nem tudom, hogy mindig így van-e, de egy szürke felhőréteg fölé kerültünk. Számomra értelmet nyert, hogy miért volt homályos Nápolyból a Vezúv. A visszaút gyorsabb, hisz a súlyunk visz le, de veszélyesebb is, mert az apró kavicsokon folyamatosan csúszkált a lábunk. Leérkeztünk, vásároltunk lávakőből vulkánt és hát ezer csecse becsét vehettünk volna még. 
A busz pár perc várakozás után megérkezett, és addig nem indult el, amíg mindannyian fel nem szálltunk. A vissza út is bámulatos volt a buszból. Az út mellett láthatóak korábbi lávafolyások, amik hol üreget hagytak, hol simává tették a talajt. Pompeiibe pont ugyan oda vitt vissza a busz, ahonnan indultunk. Itt mi kikapcsolódásként újra vonatra szálltunk és elmentünk Vico Equense megállóig, ahol a parton tudtuk, hogy van szabadstrand. Csodálatos látvány fogadott minket a vasútállomásról. Lefelé hosszú úton jutottunk le a partra. Sajnos csalódás volt a part. Tele volt szeméttel a homok. De a víz azért kárpótolt.

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

1 vélemény

Előző bejegyzésem

⇐ Nápoly 2 kisgyerekkel

Következő bejegyzésem

Sorrento egy kis csoda ⇒
A bejegyzést írta

Veres Viktória Bemutatkozóm

2019 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

9 vélemény

2 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×