Sikersztori

A csodálatos csöpp lányaink régebben nem szerettek velünk mászkálni, ha munkáról volt szó. Aztán egyszer egy nap nem volt nekik sulijuk, nekem viszont mennem kellett.... Így jött a kérdés!

Jöttök velem?

A válasz meglepetésemre az volt, hogy igen anya megyünk!

Természetesen jött az anyai elvárás, hogy nem hangoskodunk, nem szólunk bele, figyelünk, és szépen mosolygunk :)

Elmentünk, megérkezett a kedves ismerős, aki először hallott arról, hogy mi mivel is foglalkozunk. Furcsállotta, hogy gyerekekkel vagyok, de ezt nem rossz értelemben, hanem jött a szokásos kérdés:

"A FŐNÖKÖD engedi, hogy veled legyenek a gyerekek?"

Nem is értettem. A főnököm? Engedi? Hát persze. A főnök ÉN vagyok, és én döntöm el, hogy hogyan is dolgozom. Természetesen tudom, hogyha a gyerekeim "rosszul" viselkednek, akkor az nekem rosszul is elsülhet.

A kicsik persze pontosan megértették, hogy az ő viselkedésük nagyon fontos a munkám szempontjából. A prezentáció végére az ismerős el is felejtette, hogy a gyermekeim ott vannak velünk, annyira csöndesek voltak.

Ezután a kicsik folyamatosan kérdezték, hogy anya mikor mehetünk veled? 

Így egy keddi rendezvényre eljöttek velem, hogy az apukájukkal együtt legyünk este. Beültünk a rendezvényre a szünetben. A kicsik békésen ültek mellettem, hallgatták az előadást és amikor kérdést tettek fel, ha számukra pozitív volt a válasz még jelentkeztek is.

Hazafelé a kocsiban elhangzott a varázskérdés:

"Apa, Anya! Mi is beszállhatunk ebbe?, Dolgozhatunk mi is itt?"

Számomra nem kell több kérdés miért találtam meg a helyem!

Korábbi posztjaimat itt olvashatod

Értékeld a bejegyzést

0 vélemény