Utazási élménybeszámoló

Görögország nyaralás

Tavaly nyári Paráliai nyaralásunk felejthetetlen volt. Egy fantasztikus hetet töltöttem el a barátnőmmel, édesanyámmal és két barátunkkal Görögországban. A kiutazás repülővel is megoldható lett volna, de mivel Paráliára nincs közvetlen járat, így mi inkább a az egyszerűbb megoldást választva, busszal indultunk neki görögországi nyaralásunknak. Bár fáradtan érkeztünk meg másnap, már az elején jó benyomásaink voltak. Az idegenvezetők kedvesen, felvilágosítottak minket. Azonnal mindent megtudhattunk a környékről és a helyiekről, hogy mit érdemes megnézni, mit kell tennünk ha orvosra van szükségünk, egészen addig, hogy hol lehet a legjobb gyrost enni a városban.

Miután kora délután elfoglaltuk a szállásunkat. Megbeszéltük az aznapi programot. Ami a hosszú útnak köszönhetően csupán egy kis strandolás és napozás volt. A hotel elhelyezkedésével sem volt gond, a város központját kis sétával lehetett elérni, esténként pedig a zene nem volt túl hangos, így pihenni is lehetett.

Természetesen a vízben rengeteg időt töltöttünk. A tengerpart és a víz is tiszta volt,   a strandon lévő nyugágyakat és napernyőket ingyen lehetett használni ha rendeltünk italt, mely ugyan nem a parton a legolcsóbb, de összességében körülbelül a Magyarországi árszínvonal.

Több fakultatív programon is részt vettünk, így például jártunk az Olymposon, a Meteoráknál. És a Mamma Mia filmekből is ismert meseszép Skiathoson is. Nekem személy szerint a legjobban pont ez a hajókirándulás tetszett, a tenger alját is lehetett látni a hajóról, és a hajó legénységének hála a hangulat is egész úton fantasztikus volt. Amit sajnálok, hogy a Skiathos felé vezető úton sokszor delfineket is lehet látni. Sajnos ez most nekünk nem adatott meg.

Parália természeti szépsége mellett, a kulináris élvezetek mekkája is. Ebből a szempontból a város teljesen multikulturális, ugyanis nem csak görög, hanem például török és olasz étterem is volt. Sőt, a hazai ízvilág kedvelői sem csalódnak, hiszen magyar étterem is található Parálián.  Az éttermi árak, ahogy elnéztük, a magyar árszínvonal közelében mozognak, egy jobbfajta gyros pedig általában 2 euró volt.

Amit még érdemes megemlíteni Paraliával kapcsolatban, az a rengeteg taverna és szórakozóhely. Ebből  a szempontból is nagyon jó választás volt, hiszen a pihenés mellett, a pezsgő éjszakai élet is megtalálható. 
 

A csodálatos helyeknek és a jó társaságnak köszönhetően hamar elrepült mind a 7 nap. De biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó közös nyaralásunk volt.

. Összességében elmondhatom, hogy kitűnően éreztük magunkat Paralián, és biztosra veszem, hogy még visszatérünk. 
 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

2 vélemény

Következő bejegyzésem

Roma az örök város. ⇒
A bejegyzést írta

Bordas Gabor Bemutatkozóm

2017 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

8 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×