Pénzügyi szabadság

Bali a pandémia idején, vajon mi törtéik a világban ilyenkor?

Bali a pandémia idején

Szintai Eszter helyi idegenvezető tollából

Húgom, Szintai Eszter, több mint 10 éve kísér magyar turistákat Balin. Megmutatja nekik a sziget csodás látnivalóit, megismerteti őket a kultúra és vallás sokszínűségével, illetve rendkívüli tudásával emeli a kirándulások fényét. A kialakult járványhelyzet miatt kértük meg, hogy írja le nekünk és a több ezer érdeklődő utasnak, hogy mi is a jelenlegi helyzet Balin. Az ő írása következik:

Sokan kérdeztétek tőlünk, hogy érinti Balit a járvány. Nos, mint a világon mindenhol, Balin is megjelent a koronavírus és annak következménye. Viszont, mint mind annyiszor, most is bebizonyosodott az Istenek szigetét mindig is egy olyan misztikus, spirituális, pozitív burok veszi körül, ami megvédi a szigetet a csapástól.

A megbetegedések száma rendkívül alacsony, alig 300 fő, ami a sziget több, mint 4 milliós lakosságához mérten rendkívül alacsony szám. A mai adatok alapján (2020.05.10.) 306 fő, ebből 197 gyógyult és 4 halott. Fontos tudni azt is, hogy december és február között milliós nagyságrendű turista fordult meg Balin, nagy részük kínai sőt több száz wuhani vendég is volt. Tehát vagy a Balinézeknek olyan különleges immunrendszerük van, hogy nem fogj rajta akármilyen vírus vagy tényleg működnek a napi imádságok.

A Balinézek külön erre a vírus távoltartására készítettek áldozati kosarakat, felajánlásokat, szertartásokat az úgynevezett wong wongan-t. Úgy tűnik hatásos volt.

 Nagyobb baj viszont a következményekkel van. Tudjuk, hogy Balin az emberek igen nagy része (70-80%) közvetlenül vagy közvetve a turizmusban dolgozik. Vendég február vége óta nem érkezik, így a hotelek, éttermek, bazárok és kézműves piacok teljesen üresek, illetve nagy részük zárva.

Rengeteg ember vállt munkanélkülivé vagy fél fizetésen megtartották. Azok közül,  akiket sajnos nem tudtak most megtartani, a többségüket várják vissza, ha újraindul a vendégfogadás. Az emberek nagy része hazaköltözött a falujába, vissza a családjához, nagy részük a mezőgazdaságban segít most be.

Például egy ismerősöm, aki autó és kisbusz kölcsönzőt üzemeltet, most édesburgonyát termeszt, így keresi meg a napi betevőt a családnak. Utazási irodában dolgozó kolléganőim cukrász tehetségüket próbálgatják és igen gusztusos süteményeket árulnak az interneten. Mások pedig maszkokat varrnak. Ki mihez ért…

Balin úgynevezett banjar (kerület) rendszer működik, ők felügyelik a körzeteket és most a baj idején élelmiszerrel és egyéb szükséges dolgokkal látják el a rászorulókat. Hatalmas az összefogás, rengetegen szerveznek gyűjtéseket (helyiek és itt élő külföldik egyaránt).

Az állam is nyújt havonta pénzbeli segítséget, ami nem sok ugyan, de például 50 kg rizsre elegendő. illetve a villanyszámlát sem kell fizetni a járvány idején, a hitel törlesztéseket pedig felfüggesztették vagy kedvezőbb feltételekkel ajánlották.

A forgalom kisebb ugyan, de az élet nem állt le. Mindenki éli tovább az életet a megváltozott körülményekhez képest. Kifőzdék továbbra is nyitva vannak, boltok dugig áruval, élelmiszer piacokon árusok és vásárlók egyaránt vannak.

A kormány eddigi információi szerint júniusra várható a nemzetközi légiforgalom és a gazdaság újraindítása. Nyilván lassú folyamat lesz, de reméljük a legjobbakat. Szerencsére már van érdeklődés őszi illetve téli utakra, az utazókedv kezd visszatérni.

A helyiek a megszokott nyugodtsággal várják az újranyitást, nem pánikolnak, nem vesztették el a hitüket. Korona pánik pedig végképpen nincs.

Kicsit lelassult az élet itt is. De a Balinézek és az Indonéz emberek megszokott kedvessége, barátságos viselkedése pont olyan, mint előtte. Még most is mindenki tud mosolyogni…

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Csillagné Szintai Zsuzsanna Bemutatkozóm

2018 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

7 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×