Személyes fejlődés

ÉN EBBEN NEM HISZEK=NINCS ELÉG MOTIVÁCIÓM ARRA, HOGY MEGISMERJEM

Én ebben nem hiszek.

Milyen sokszor hallhatjuk ezt a mondatot, amikor valami új, vagy az eddig megszokottól eltérő dologról van szó. Mondják akkor is, amikor már nem először hallanak erről a valamiről, de nincs pontos információ róla, csak vélemények és nem tények. És a vélemények alapján kialakítanak egy hitet. Ez a hit tovább erősödik, ha szavahihető ember mondja (esetleg több is), találkoznak ezt megerősítőnek tűnő eseményekkel, amelyek esetleg kellemetlen érzéssel töltenek el, netalán félni is kezdenek. Szépen, csendben, tudat alatt, észrevétlenül nő egyre nagyobbra és megingathatatlanná ez a hit.

Ezzel addig talán nincs is gond, amíg a véleményeken alapuló hit akadálya nem lesz a továbbhaladásnak, változásnak, fejlődésnek, netalán a gyógyulásnak, éppen ezért nagyon súlyos esetben akár az életben maradásnak is.

Hallottuk azt a kifejezést is, hogy „vakhit”. Jó és rossz értelemben egyaránt igaz. De mennyire igaz! Micsoda tapasztalat állhat mögötte! Mert a hit vakká tesz abban az értelemben, hogy csak azt látjuk, vesszük észre, hogy létezik, amiben hiszünk, és nem látjuk, nem vesszük észre azt, amiben nem hiszünk. 

Van egy nagyon jó saját példám:

Az egyik rendelőintézetben először mentem szemészetre (pont jó példa:-)). Mivel nem tudtam pontosan, merre is van a rendelő, megkérdeztem a recepción. El is indultam megkeresni, de valahogy csak nem sikerült megtalálnom. Elsétáltam néhányszor az ajtók előtt, elolvasva, melyik ajtó melyik rendelést takarja. Alig akartam „elhinni”, hogy nem találom. Míg nagy nehezen végül meglett! És hogy történhetett ez? Mindegyik ajtón azonos stílusú tábla jelezte a szakrendelést, kivéve a szemészetet: ez egy egyszerű A4-es lapra nyomtatott felirat volt. Mivel én azt „hittem”, hogy ugyanilyen táblát kell keresnem a szemészetnél is, ezért „nem hittem el”, hogy ez az A4-es lap jelzi a rendelést. Ráadásul egy már használatba vett rendelő ajtajára volt kitéve. Tényleg nem láttam, mert azt hittem, ugyanúgy fog kinézni a felirat, mint a többi rendelőn.

De nemcsak a látásunkat „befolyásolja” a hitünk, hanem a gondolatainkat is. Hányszor hallom a fiaimtól is, hogy valamire azért nem gondoltak, hogy meg kell tenni (főleg iskolai feladatokkal kapcsolatban), mert nem hitték, hogy… vagy mert azt hitték, hogy… A férjemtől is megkapom sokszor, hogy én előre elképzelek valamit, úgy hiszem, hogy… és ezért már nem is gondolok az ettől eltérő lehetőségekre.

Egy idő után már egész hitrendszerekről beszélhetünk, amikről már azt sem tudjuk, honnan erednek, mitől alakultak ki, vagy már az anyatejjel szívtuk őket magunkba, „mert a mi családunkban ez a szokás, a mi családunk már csak ilyen, a nagyapám is így csinálta”, stb. Vagy még jobb: „családi örökség”.

Éldegél tehát az egyszeri ember, és előbb vagy utóbb észreveszi, hogy nem abba az irányba halad az élete, mint ahogy azt megálmodta (vannak azért örvendetes kivételek:-)). Elkezd gondolkodni, mirevaló az élet, mivégre született, mi az értelme „ennek a földi taposómalomnak”, és jó esetben rájön, hogy változtatni kell. Na de min, és hogyan?

Járt utat a járatlanért el ne hagyj!

Vagy inkább

Ha máshova akarsz eljutni, akkor másik úton kell menned!

Igen, alapvetően két választás van: 

  1. Elfogadni a helyzetet.
  2. Máshogy kell cselekedni, mint eddig.

Foglalkozzunk most a 2. számú verzióval: máshogy kell cselekedni. Rendben. Vajon mitől fogunk máshogy cselekedni, mint eddig? Mi az, ami mindig megelőzi a cselekedetet, hiszen e nélkül nem is történhet tudatos cselekvés: a gondolat. Üdvözlet, meg is érkeztünk a kiindulóponthoz. Mi az, ami befolyásolja a gondolatainkat? Hát a hitrendszerünk! Vajon gondolunk-e olyan dologra, amit nem hiszünk el, amiben nem hiszünk? Vajon fogunk tudni másként cselekedni, ha a gondolataink a hitrendszerünk csapdájában vannak? Nem igazán. Akkor mi a megoldás? Meg kell változtatni a hitrendszerünket. Ez viszont nem is olyan egyszerű. Munkával jár, nyitottságra való hajlandósággal. Az egó közbeszól, harcol a megszokott kis hitéért.

Mi történik, ha megváltoztatom a hitrendszeremet?

Rengeteg szokásos kérdés, kifogás merül fel: mit szólnak hozzá, fájni fog, nem érek rá, nincs időm, én nem vagyok olyan, a férjem/feleségem nem engedi, fáradt vagyok, nincs rá pénzem, beteg vagyok (!!), majd nyáron/télen, Magyarországon nem lehet, nem tudok angolul, nincs diplomám, nem értek hozzá, miért pont én?

A végső és legeslegfontosabb kérdés: megéri nekem megváltoztatni a hitrendszeremet? Másként fogalmazva: Van elég motivációm arra, hogy megváltoztassam a hitrendszeremet?

Ha a válasz igen, akkor az egyszeri ember mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megváltoztassa a hitrendszerét. Mi az „elég” motiváció? Ez nagyon változatos. Valakinek egy súlyos betegség sem elég, valakinek egy szép autó is elég.

Úgy gondolom, „hiszem”, hogy a kör itt be is zárul. Ha van „elég” motiváció a hit megváltoztatására, ezáltal utat nyitni az új, a más gondolatoknak, lehetővé téve a másként cselekvést, akkor fogunk tudni változni, változtatni, fejlődni, gyógyulni.

Eszembe jutottak más szavak is az „elég” motivációra: vágyakozás, álom, nyomógomb :-) Milyen más értelmet kapnak ezek után:-)

Záró gondolatként már csak annyit, hogy sajnos hiába is próbálunk meg kívülről valakit rábírni a változtatásra, mert látjuk, hogy szüksége lenne rá, ezt nem fogja megtenni. Ha önmagától nem találja meg az „elég” motivációját, akkor továbbra is a kifogásokat fogja mondani, ezzel fűszerezve: nem hiszek benne.

Van egy „lopott” mondatom, amire akkor gondolok, ha valaki azt mondja nekem, hogy „ebben nem hiszek”:

Hagyok mindenkit tanulni, tapasztalni…..

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Mógor Marianna Bemutatkozóm

2018 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

5 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×