Utazási élménybeszámoló

Autóval Görögországba, Paraliára (Kellőképpen szubjektív útleírás)

Autóval Görögországba

Az első gondolatom az utazással kapcsolatban az volt, hogy Úristen, milyen messze van. Még életemben nem utaztam ennyit autóval, eddig csak Horvátországban voltunk. Nagyon féltem, bár igazából nem tudom pontosan megmondani, mitől is. Egyszerűen csak szerettem volna épségben odaérni.

Próbáltunk felkészülni az útra, ami annyit jelentett, hogy egy ismerőst megkérdeztünk, aki nemrég járt arra, illetve az útvonaltervet próbáltuk elemezni és letöltöttük az offline térképet. Kicsit körülnéztünk a sárga emberkével a kérdésesebb szakaszokon. Szóval nem volt teljesen tuti készülés, később rá is jöttünk, lehettünk volna gondosabbak. Azt tudtuk, hogy láthatósági mellény annyi főnek kell, ahányan utaznak, és kell tűzoltó készülék is. Útlevelet készíttettünk mind a négyünknek (Ez elvileg nem lenne kötelező, de meglehetősen bizonytalanok voltunk ebben is. Utólag erről viszont az derült ki, hogy jól tettük.)

Következő eldöntendő kérdés a határátkelő kiválasztása volt: Röszke vagy Tompa. Csak ezt a kettőt vettük számításba. A távolsága és az általában kisebb forgalma miatt Tompa mellett döntöttünk.

Szerdán este 6 órakor indultunk útnak. Megnéztük még előtte a határforgalmat, elvileg akadálytalanul tudtunk átmenni a határon. Este 8 órára értünk oda. Kicsit meglepődtünk, mikor azt láttuk, hogy kamionsor áll előttünk. Nem értettük a dolgot, hiszen elvileg várakozási idő nélkül lehetett volna átmenni. Már majdnem kiszálltunk a kocsiból, hogy körülnézzünk, amikor egy jószándékú ember felvilágosított, hogy nyugodtan kerüljük ki a kamionokat, mert ők az ÁFA miatt egy másik sorban állnak, csak ez innen éppen nem látszik. Úgyhogy megelőztük a kamionokat, és tényleg csak 3 személyautó állt előttünk. Igen ám, de a magyar határőrök nagyon alaposak..... 

Személyi (a mi esetünkben útlevél), jogosítvány, forgalmi. Csomagtartó kinyit. Aztán azt vettük észre, hogy nagyon csóválja a fejét a magyar határ éber őre. Azt gondoltuk, esetleg lejárt a férjem jogosítványa és nem vettük észre. De nem. A férjem időközben szakállat növesztett, nem is kicsit. A jogosítvány képén viszont még kopasz és szakáll nélküli volt. Hát ez nem tetszett a magyar határ őrének. Hogy ő most mit csináljon velünk, lehet, hogy két különböző emberről van szó.... Aztán megnyugodott, hogy legalább az útlevélkép hasonlít hozzá, és örüljünk, hogy készült útlevél, mert mi lenne velünk a többi határon, át sem engednének a csupasz arcú és szakáll nélküli személyijével és jogosítványával. Végül tovább engedett.

A szerbek nem sokat teketóriáztak, odaadtuk az útlevelet, megnézték, pecsételtek és már mehettünk is. Összesen így mintegy 20 perc várakozás után folytathattuk tovább utunkat.

Közvetlen a határ utáni első MOL kútnál megálltunk egy picit pihenni. Itt csak az erős gyomrúak álljanak meg akár csak tankolni is, mert a mellékhelyiségből áradó bűz mindent elnyom. Bár lehet, hogy azóta kitakarítottak:-)

Az offline térkép (és az előzetes sárga emberkés körülnézés) szerencsére jól működött, gond nélkül haladtunk át Szerbián. (mintegy 600 km) Az autópályán 3 adagban kellett fizetni összesen 19 eurót (5,5 EUR, 8 EUR, 5,5 EUR). Először mindig csak egy kártyát kaptunk (mint egy parkolóban), amit a következő kapunál kellett kifizetni.

Egyetlen kérdés volt csak, hogy Belgrádon keresztül menjünk-e vagy sem. Némi töprengés után arra szavaztunk, menjünk be Belgrádba, hiszen éjfél körül nem biztos, hogy túl nagy forgalommal fogunk találkozni. És jól döntöttünk. Szépen végig lehetett hajtani a városon, legtöbbször 110-es sebességhatárral, de legrosszabb esetben is 80-al. És sehol egy lámpa. Az elkerülő út viszont jócskán hosszabb lett volna. Egyébként Belgrád előtt érdemes figyelni, mert ha az útvonalunk távolabbi városai (Nis) felé mutató irányt figyeltük volna, akkor az autópálya a Belgrádot elkerülő útra visz, nem pedig be a városba. 

Belgrád után szerettünk volna pihenőt tartani, de sajnos nem sikerült. Valahogy mindig eltévesztettük a pihenőhelyek lehajtóit. Bár az első tábla mindig időben jelezte, hogy hány km-re vagyunk, mégis sikerült kétszer is túlhajtani. Lehet, hogy a hajnali időpont volt az oka, mert visszafele amikor jöttünk, nem volt ilyen problémánk. Így mintegy 350 km-nyi folyamatos vezetés után, kb. 10 km-el a határ előtt álltunk meg pihenni. Ez egy picike benzinkút volt, bűzös mellékhelyiséggel, ahová nem volt gyomrunk bemenni.

Szokatlan volt a szerb autópályán, hogy a 130 km/óra megengedett legnagyobb sebességet akkor sem csökkentették táblával, amikor láthatóan olyan útszakasz következett, ahol nem lehetett ekkora sebességgel haladni. Így nem lehetett abban bízni, hogy esetleg egy tábla majd figyelmeztet arra, figyeljünk jobban.

A szerb-macedón határon mintegy 30 perc alatt túljutottunk. Egyszerű útlevél ellenőrzés volt csak mindkét fél részéről.

A macedónoknál már jócskán az éjszakában jártunk, túl sok mindent nem is láttunk. A várakozással ellentétben elég nagy volt a forgalom, főleg a görög határhoz közeledve, amikor az út hegyek között vezetett. Hiába volt autópálya, leállósáv nem volt és elég szűkösnek tűntek a sávok. Igencsak figyelni kellett, mert éjjel, fáradtan, ismeretlen úton jártunk, és elég tempósan közlekedett mindenki. 

Háromszor kellett útdíjat fizetni, összesen 3,5 eurót. (1,0 EUR, 1,5 EUR, 1,0 EUR bontásban). Mindenhol tudtunk bankkártyát használni.

Mintegy 178 km utazás után, pihenés nélkül értük el a macedón-görög határt.  Itt kezdődtek a bajok....

Macedón határőr: Passport? Rendben. Green Card? Az meg mi.... Hát tényleg jól felkészültünk az útra. A macedón határőr tört angolsággal próbálta elmagyarázni, mit is szeretne tőlünk. (Nem is sikerült neki, később, már Görögországban néztem utána, mit is nem szereztünk be: a kötelező biztosításunk nemzetközi igazolására szolgáló zöld színű dokumentumot). Mivel értetlenül ráztuk a fejünket, szólt, hogy parkoljunk le kicsit arrébb a kocsival és menjünk vissza hozzá. Mikor visszaértünk, kijött a fülkéjéből és megpróbálta elmagyarázni, hogy itt nem messze köthetünk biztosítást, de az "very expensive", 125 EUR (ha jól értettük), de adhatunk neki is annyit, amennyit gondolunk, és akkor rendben lesz minden. Közben nyitogatta az útlevelünket, jelezve, hogy milyen módon várja a pénzt, "but not here", mert itt "everywhere camera".  Szidtuk magunkat, meg a határőrt is a helyzet miatt (persze csak magunkban). Végül 20 EUR-t adtunk neki, legyen vele boldog. Ebben a pillanatban figyelmen kívül hagytuk azt a tényt, hogy egyszer majd visszafele is jövünk.

A görög oldalon hosszú kocsisor várt ránk. Összesen 40 percbe tellett, mire bejutottunk Görögországba.

A határ utáni első benzinkútnál újra kis pihi következett. Mikor elindultunk, úgy gondoltuk, mivel eddig is autópályán jöttünk, ezután is azon megyünk tovább. Tábla ugyan nem volt. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy az út mindkét oldal leállósáv van és középen két sima forgalmi sáv, azaz összesen 4 sáv a mindkét irányú forgalomnak. A lassabban haladó járművek érdekesen mentek, félig a leálló sávban, félig a forgalmi sávban. Meg is beszéltük egymás között, hogy micsoda sofőr az ilyen, döntse már el, hol akar haladni. Egyszer csak előzésbe kezdtünk, egy ilyen félig itt-félig ott haladó autót, és egy ezt előző autót akartunk megelőzni. Igen ám, de egyszer csak azt láttuk, hogy itt jönnek szemben is. Szerencsére időben befejeztük az előzést, de amúgy is elég széles volt az út, hogy 4 autó is elférjen egymás mellett, Rájöttünk, hogy itt tényleg az a szokás, hogy a lassabb járművek haladásra is használják a leálló sávot félig vagy teljes egészében, így biztonsággal meg lehet előzni őket még akkor is, ha szemben jön egy másik autó. Persze azért voltak "tudatlan külföldiek", akik szabályosan akartak közlekedni és nem lógtak bele a leálló sávba, viszont így az előzést nehezítették meg. Hamar alkalmaztuk mi is a helyi módit.

Pár km után tényleg autópálya következett, három fizető kapuval, ahol összesen 5,2 EUR-t fizettünk (1,8 EUR, 1,2 EUR, 2,2 EUR bontásban).

Helyi idő szerint reggel fél 9-kor érkeztünk a szállodához, összesen 13,5 óra utazás után.

Visszafele ismét szerdán, reggel 8-kor indultunk. A korábbi tapasztalat miatt tartottunk a macedón -görög határtól. Megbeszéltük, hogy csak az útlevelünket adjuk oda, a kocsi papírjait nem, csak akkor, ha kérik. Ne legyen annyira feltűnő a zöld kártya hiánya. Figyeltük, hogy az előttünk álló kocsikból mind odaadják a zöld kártyát, de azt nem tudtuk, hogy kérésre, vagy önszorgalomból. Végül mi következtünk. Lélegzetünket visszatartva, kínos mosollyal néztünk a határőrre. Szerencsére megelégedett az útlevelekkel, nem kért semmi mást. Amilyen gyorsan csak szabadott, elhajtottunk, csak akkor mertünk fellélegezni, mikor már magunk mögött hagytuk a határt. Ezt megúsztuk. 30 percet töltöttünk itt összesen.

Hasonló izgalommal közeledtünk a macedón-szerb határhoz is 11 órakor. De szerencsénk volt itt is, gond nélkül átjutottunk mintegy 40 perc várakozás után.

A 408-as km-nél álltunk meg először pihenni egy Lukoil kútnál. A WC meglepően tiszta volt.

Sajnos a következő szakaszon dugóba kerültünk, egy sört szállító kamionról leborultak a rekeszek, egy másik pedig az árokban állt. 10 km-t 45 perc alatt tettünk meg. Később pedig a Belgrádon való áthajtás sem volt túl jó választás délután fél négy körül, itt baleset miatt kellett araszolni. Bár lehet, hogy így került pont annyi időbe, mintha az elkerülőn mentünk volna.

És végre elértünk a szerb-magyar határra, ismét Tompához, negyed 7-kor. Elég döcögősen haladtunk, mondani sem kell, nem a szerbek miatt. Viszont azt kiszúrtuk, hogy nekünk most valószínűleg nem lesz gondunk a magyar oldallal. A magyar határőr ugyanis egy szimpatikus, viszonylag nagy szakállú emberke volt, aki miután meglátta a férjemet, mondta,  hogy ő csak irigykedni tud, és még sok sört meg kell innia ahhoz, hogy olyan haja és szakálla legyen, mint neki. De azért a csomagtartóba ő is belenézett. Nagyjából fél óra alatt sikerült letudnunk a határt, és irány haza!

A határ utáni MOL kútnál rövid pihenőt tartottunk. Este 9-re értünk haza, 14  óra kocsikázás után.

Összességében elmondhatjuk, hogy szerencsések voltunk, az egy dugón és a belgrádi araszoláson kívül folyamatosan tudtunk haladni. Szerbiában többször is rázkódósabb volt az út, ezét inkább a belső sávot használtuk, de a macedónoknál és a görögöknél nem volt ilyen probléma. Mindegyik benzinkút, ahol megálltunk, rendben volt (kivéve az említett helyeken a WC), mindenhol meg tudtuk értetni magunkat.

Azért legközelebb meggondoljuk, hogy még egyszer nekivágjunk ilyen hosszú útnak, főleg a határátkelés teljesen bizonytalan, kiszámíthatatlan hossza miatt.

Tetszett a cikk? Kérlek, értékeld: https://forms.gle/z6FFYjV2xoEiYVwf7

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

Következő bejegyzésem

Milyen előnyöket tapasztalok én? ⇒
A bejegyzést írta

Mógor Marianna Bemutatkozóm

2018 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

5 vélemény

2 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×