Utazási élménybeszámoló

Bulgária Napospart élménybeszámoló: tényleg koszos a tengerpart? 3. rész

Tényleg koszos a tengerpart?

3. rész

Írta: Klimaj Bettina

További cikkeket tőlem innen tudsz még olvasni. 

Az első részben bemutattam, hogy hogyan lehet eljutni autóval a Napospartig, mit érdemes a hosszú autóútra magunkkal vinni. A második részben bebizonyítottam, hogy nem koszos  a tengerpart ( a bizonyítékért kattints ide) és a kalandjainkat olvashattátok.

Ebben a részben pedig arról lesz szó, hogy mi milyen látványosságokat néztünk meg. Megmutatom, hogy szerintem mi éri meg nagyon és mi kevésbé. 

Látnivalók

A parkoló autónk miatt kevesebb programot szerveztünk és olyanokat, amik busszal is megközelíthetőek. Így esett a választásunk Nessebarra és Várnára. 

Nessebar az UNESCO világörökség egyike

Nessebar

Hangulatos kis városka, amelynek a műemlékes ókori része egy kis félszigeten terül el. Mi úgy döntöttünk, hogy ezeket az emlékeket nézzük meg. Egy könnyű sétával (persze ha nem rekkenő hőség van) körbe is lehet járni az emlékeket. Nekem az volt az érzésem kb. a negyediknél, hogy mind szinte ugyanúgy néz ki. Ugyanabból a kőből épültek, és szinte egymás mellett sorakoznak.

Nessebar műemlékes része

Ami nekem nagyon tetszett az a part menti kilátás és nyugalom. Kiültünk a partra is a sziklák tövébe és csak csodáltuk a tenger szépségét. Úgy gondolom ez az érzés amit el lehet kapni egy nyaralás alatt. Amikor azt érzed, hogy összhangban vagy magaddal, boldog vagy, és csak szívod magadba a csodát. Még most is, ahogy visszagondolok a tökéletes harmónia maradt meg bennem. Szívesen visszamennék még oda sétálni, érezni a szellő simogatását. 

Hatalmas sziklák a parton
Gyönyörű látkép séta közben
Hatalmas hullámok
A hullámok hangja jót tesz az ember lelkének

Ajánlom nektek is, hogy látogassatok el ide és élvezzétek a tökéletes látványt. 

Várna

Várnában jó pár látványosságot bekészítettem, becsillagoztam a térképen, de csak párat néztünk meg belőle. Olyat, ami a buszmegálló és a Primorski-park között volt. 

Amiért megérte átmenni Várnába az a Primorski-park. Gyönyörű, hangulatos, fás, nyugodt. Sokszor ki lehet látni a tengerre is, ami magával ragadó látvány. A tengerpart mellett vannak strandok is, érdemes fürdőruhát is vinni és egyet pancsizni. Ebben a parkban megint elkapott az a flow érzés, ami Nessebarban. Sétálunk a fák alatt, amik hűvöst nyújtanak nekünk, csodáljuk a tengert, és élvezzük a szellőt. Ilyenkor érzem, hogy élek. Utazni, vadászni a csodálatosabbnál csodálatosabb helyeket, ezért indulok útnak, és járom a világot.

Nem csak a park szépségért mentünk Várnába, hanem a delfinshow miatt is. A Festa Dolphinariumba szerettünk volna elmenni. Érdekes volt látni, hogy milyen ügyességgel úsznak a vízben, milyen ügyességgel viszik a labdákat az orrukon. Én csak ámultam, bámultam, hogy miket nem tudnak megcsinálni. Aki még sosem látott ilyet, annak megéri elmenni (mi ide tartozunk). Aki viszont látott már annak véleményem szerint ár-érték-kapott élmény alapján nem éri meg. A medence pici, a lelátó fapados, a programok hasonlóak gondolom máshol.

Várna

Összefoglalva és 50 000 ft kedvezmény

Ez a cikk azért készült, hogy ha valaki Bulgária Napospartra megy, akkor hasznos tanácsokat kapjon az odautazással, az ott töltött idővel kapcsolatosan. 

Mindenkinek ajánlom Sunny Beach-et. Próbálja ki, nézze meg, hogy neki megfelelőek-e az ottani körülmények. Én meg voltam elégedve a hellyel. A tengerpart nem volt koszos, a vízben nem úszkált szemét, hínár. A szállás kicsit puritán volt, de amennyi időt a szálláson töltöttünk, ahhoz tökéletesen megfelelt. Közel volt a tengerparthoz, pár perc sétára. Közel volt a sétáló utcához, a bulizós helyekhez, viszont ahhoz elég távol, hogy halljuk a zenét és a fiatalok szórakozását. A hotelben az ételek tetszettek, finomak voltak és ízletesek. A közlekedéssel addig nincs gond, ameddig te vezetsz, kicsit más a morál, de biztos meg lehet szokni. 

Ha te is szívesen mennél Bulgáriába, akkor írj facebookon bátran. Szívesen segítek a szervezésben, jó szállást találni, és a bővebb élményeimet is megosztom.

Ha kíváncsi vagy, akkor megmutatom azt is, hogy hogyan tudtam a 100 000ft-os szállást 50 000 ft-ért lefoglalni.

Ha tetszettek a részek és még olvasnál tőlem, azt itt tudod megtenni. 

Mindenkinek meseszép napot kívánok. :) 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Klimaj Bettina Bemutatkozóm

2017 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

4 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×