Személyes fejlődés

Számtalan ember úgy éli az életét, hogy egyik nap jön a másik után, a megszokott munka után menetrendszerűen ismétlődnek a rutinná szürkült mindennapi tennivalók. A szabadidő szűk órái is másolódnak, sokszor már nem adják meg azt az örömöt, töltést, amivel hajdanán még beszínezték az ember napját. Észrevétlenül peregnek az évek, évtizedek, és nem történik kardinális változás. Hajlamosak megmaradni egy olyan körben, amiben az adott tudásukkal és elért javaikkal kényelmesen tudnak létezni és elhitetik magukkal, hogy sínen van az életük. 

Én is gyakran hallottam ezt másoktól és én is így gondoltam: „jól élek”. Jól, mert mennyivel rosszabb is lehetne. Igen, meg kell becsülni mindent, amit elértünk, amit megtehetünk, de én azok közé tartoztam, akik sokáig nem gondoltak arra, mennyivel jobb is lehetne az élete! Mert a komfortzónám nagyon behatárolt és a környezetem is éveken keresztül a megalkuvást sugallta, mint tuti befutót. A könnyű és egyszerű út, a biztos, azt válaszd, hiszen mindenki – mi is - ezt csináljuk! Nem kell az ambíció, ezt suttogták egyfolytában.

De valahogy a belső tükröm azt jelezte, nagyon nincs ez jól. Hová tűntek a célok, az álmok, amik motiválják az embert? Gyerekként nem szabunk korlátot az álmainknak, nem félünk tenni, cselekedni, de ahogy telnek az évek, a negatív emberek magunk körül lemorzsolják és felőrlik a törekvést, a hitet és az önbizalmat. Velem is hasonlóan történt.

Érett felnőttként megismerkedtem egy kalandos sporttal. Amíg hosszútávú terepfutással töltöttem a szabadidőm, ez az elfoglaltság volt gyógyír sok sebemre, adott célokat, közösségi élményt, barátokat. Komoly személyiség- és persze fizikai fejlődést okozott, és egyben észrevétlenül elfedte az életem egyéb területein uralkodó valódi állapotokat. Közel 7 évig megszállottja voltam az erdei futásnak és versenyzésnek, míg úgy éreztem, elég volt, és elkezdtem szembenézni a valósággal. Akkor jöttem rá, mennyi mindent elhanyagoltam az életemben, és akkor döbbentem rá arra is, hogy nem is igazán tudom, merre tartok. Nagyon nehéz ezzel a tudattal élni, konfrontálni vele túl a negyvenen, de aztán elkezdtem keresni a kiutat, hogyan lehet minőségi tartalommal és színnel megtölteni a mindennapokat. Tudtam, hogy el kell hagynom a komfortzónámat ahhoz, hogy a változás hatása jól érezhető legyen, tudtam, fejlődni és tanulni kell, valami olyannal foglalkozni, amivel eddig még nem volt dolgom. Amikor először hallottam a travelution közösségéről, sajnos még nem láttam benne a lehetőséget, hogy tulajdonképpen egy kulcs az egész életem megváltoztatásához. De amióta belelátok ebbe a világba, folyamatosan születnek a felismeréseim, esnek le azok a bizonyos tantuszok. Mennyi minden vár még rám! Az évek során elfelejtettem álmodni, elhinni, hogy többre vagyok képes és tudok változtatni az életemen! Nem hittem el, hogy megérdemlem. A közösség ereje, a pozitív emberek elkezdtek felhúzni, és mint tavasszal a hajtások, bukkannak elő a célok, amiket ápolok és gondozok, így szép lassan nőnek és gyarapodnak. Tanulok és szívom magamba a tudást, használom azokat a képességeimet, amelyeket eddig elhanyagoltam, és ez mind örömmel tölt el.

Felébredtem végre egy hosszú álomból!

Gyűlnek a tervek a jövőmre vonatkozóan, előtörnek elfelejtett gyerekkori vágyak, amiknek most is van létjogosultságuk és megbizsergetik a szívem. Máshogy kelek fel reggelente és máshogy hajtom álomra a fejem. Mert tudom, hogy teszek a változásért és ezen az úton nem egyedül kell végigmennem. Míg futottam, 4 évig volt egy edzőm, aki segített kihozni belőlem a legjobbat. A travelution berkein belül rengeteg edzőm van, akik a haladásomért és fejlődésemért, a céljaim eléréséért tesznek és mellettem állnak. 

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Én úgy döntöttem, teszek. És elkezdek merni igazán élni! 

Értékeld a bejegyzést

0 vélemény