Személyes fejlődés

Miben változott meg az életem az üzlet miatt

Amikor a párommal megismerkedtünk már több, mint 8 éve, úgy éltük az életünket, ahogyan a legtöbben: úgy, ahogy tudtuk a mi kis hozott mintáinkal, családi szokásainkkal együtt, ebben a furcsa rendszerben, amiben nem igazán tudtuk, hogyan is csinálhatnánk jól. Elrepültek az évek a fejünk felett. Én munkahelyről munkahelyre mentem, valami gond mindig akadt a munkával. Vendéglátásban dolgoztam, a nagykonyhától kezdve a büfékig kipróbáltam a mindent, szerencsére a cukrászdákban nem csalódtam, onnan családi és egészségügyi gondok miatt jöttem el. Sok-sok tapasztalatot szereztem, de sajnos ezeket eddig nem sikerült pénzre beváltani rendesen.  

Egy nagyon jó munkahelyen voltam, amely olyan szempontból volt jó, hogy nagyon szerettem. Rengeteg ember volt, kezelhettem kasszát és a nagykonyhai munkát is nagyon szeretem a mai napig, mert otthon érzem magam, ügyes is voltam mindig, ezért nem az „alja” munkát adták olyankor oda nekem. Sajnos onnan is el kellett jönnöm, mert a nem megfelelő munkaruházat és főként lábbeli miatt begyulladt az egész csípőm lábam és járni alig tudtam. Nagyon sajnálom a mai napig, hogy nem becsülték meg a munkámat annyira, hogy megfelelő lábbelit adjanak a lábamara, pedig többször kértem és meg is ígérték.

Erre a munkahelyre együtt jártunk egy gyerekkori ismerőssel, aki azóta az egyik közeli barátom lett. Csontkovács is, ő hozta rendbe a csípőmet a lábamat is. Mai napig ha ilyen baj van, jön és segít. Én nem is tudom, hogy hordtam volna ki a kisfiamat, ha ő nincs és nem hoz terhesség előtt rendbe. Mivel együtt jártunk dolgozni, voltak napok, amikor nem jött egyenesen haza, hanem hazafelé máshogy jutottam. Addig-addig, míg megkérdeztem hova jár. Megengedte, hogy elkísérjem egy nyílt napra. Semmit nem értettem, egy valamit tudtam, ha itt ilyen pénzszag van, akkor ez kelleni fog később. Kaptam az alkalmon és csatlakoztam. Úgy voltam vele, amint valami sürgős lesz, vagy baj lesz, elő tudom venni. Ez a jelenem. Elővettem és pénzt akarok keresni vele.  

Évek alatt megismerkedtem egy másik személlyel is, aki tökéletesen kiegészíti az életemet. Egy olyan lángelmét sikerült megismernem, akihez bármikor fordulhatok, szinte bármilyen kérdéssel, ha nem tud azonnal válaszolni, utánanéz. Rengeteg tapasztalatot szerzett már. Nekem kis fiatalnak bizony kellett egy tapasztalt, megbízható, okos ember, egy "idősebb", akiről példát lehet venni. Bizony ez az ember megváltoztatta jó irányba a hozzáállásomat, nézőpontomat, tulajdonképpen sikerre tanít.  

Ennek a két embernek köszönhetem azt, hogy lett egy reális jövőképem. Segítségükkel szinte kislányból felnőtt lett és mostmár végre édesanyává komolyodtam. Sokkal nyugodtabb vagyok, mert tudom, olyan eszközöm van, ami segít behozni azt a lemaradást, ami a 8 évben összegyűlt. Sok ajánlott üzlet közül, ez az igazán családbarát megoldás,hiszen nem csak nagyszerű pénzkeresési lehetőség, hanem mindannyian tudjuk, az utazások közelebb hoznak minket egymáshoz. Ki ne akarna a családjával elutazni? 

Megismerkedtem az eszközzel közelebbről és vissza adta azt a hitet, hogy amiről több, mint 10 éve álmodom az megvalósulhat. Aki szívből szereti a szakmáját, az pontosan tudja milyen érzés ez: szívből szeretni azt, amit már általános iskolában is dédelgetett a gyermeki szív. Lelkiismeretességemnek eddig nem volt értelme, mostmár van annak is.

Ez az egész üzlet, közösség, szokások megadták nekem azt a nyugalmat és biztonságot, amely kell az embernek, hogy stabilan felépítse a magának és családjának a biztonságos jövőt, először fejben, aztán a gyakorlatban is. Már csak meg kell tenni a lépésket.  

Összességében engem megkomolyított ez az üzlet, olyan felnőtt életem lehet, amelyet elképzeltem. 

 

 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Szabó Henrietta Bemutatkozóm

2016 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

1 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×