Utazási élménybeszámoló

Nizza#utazás#nyaralás

Egy korábbi munkám során jutottam el Nizzába, az út tervezésre nem maradt sok időnk mivel előző este tudtuk meg, hogy hova is megyünk pontosan. A kevés idő várakozásokkal teli volt, hiszen autóval viszonylagosan hosszúnak nevezhető az út. Utunk Olaszországon keresztül vezetett, számomra Olaszország mindig úgy tűnt, mint egy képzeletbeli határ a sietős világ és a nyugodtabb tempójú életstílus között, mely párosul az olaszok híres temperamentumával. Az élményt fokozta, hogy Genovától végig a tengerparton autóztunk, a kilátás káprázatos. 

Késő este érkeztünk Nizzába, a szállásunk egy 4 csillagos hotelben volt, miután elfoglaltuk a szobát, elindultunk felfedezni az éjszakai Nizza-t. Pezsgő élet fogadott minket a belvárosban, a kellemes klíma, a vendéglátóhelyeken tapasztalt vendégszeretet, a város rendezettsége mind-mind azt az érzést keltette bennünk, hogy Nizza minden szempontból egy élhető város az egy-egy helyen tapasztalt nagyvárosi tulajdonságai mellett is. Az éjszakai felfedezést követően a következő kellemes meglepetés a szálloda reggeliző helyiségében ért minket. A hamisítatlan francia hangulatú, ráérős reggeli alatt csodálhattuk a méltán híres tengerparti sétányt. Napközben felfedeztük Nizza hegyeit ahol csodálatos panoráma tárult elénk. Elmerengve gondolkodtam azon, hogy egy kontinensen élek az itteniekkel, és mégis mennyire más az életünk, a gondolkodásunk, itt valahogy minden lassabbnak tűnt a mi megszokott Közép-Európai rohanásunkhoz képest. Aztán a gondolatom az utazás. az élményszerzés felé irányult, hogy mennyire elképesztő az élmény, amit átélek, ott fent Nizza hegyein. Teljesen egyértelmű vált, hogy mi ihlette Jókai Mórt az itt léte során. 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

3 vélemény

A bejegyzést írta

Fárbás Csaba Bemutatkozóm

2019 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

9 vélemény

1 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×