Utazási élménybeszámoló

Családi nyaralás és kerékpározás Montenegrőban

 

 

 

Családi nyaralás és kerékpározás, Montenegróban.

 

2018 nyarán Montenegróba terveztünk nyaralást, egy olyan helyre ahol eddig még nem jártunk.

Sok jót és szépet hallottunk, az országról és annak tengerpartjáról, amit így utólag csak igazolni tudunk. A terv szerint fürdőzés, kirándulások és a számomra nélkülözhetetlen kerékpáros túrák-edzések sem maradhattak el. Montenegrót Horvátországon és Bosznián keresztül közelítettük meg.

 

Első élményünk a Montenegróba való belépéskor éltük át, amikor megpillantottuk a Piva folyó felett magasodó völgyzáró 220 m magas gátat, melyet 1970-ben még a volt Jugoszláv vezér Tito építetett. Itt a határnál találkozik a Piva folyó a Tara folyóval, mely folyó Tara kanyonból érkezik a Durmitor Nemzeti parkból, melyet Európa könnyének is neveznek és a világ második legnagyobb kanyonja. A két folyó egyesülése után Drina néven folytatja útját Boszniában, ahol nagyon sok raftingos bázis található. A gát túloldalán, a Piva tó található mely 33 km hosszú és legmélyebb pontján 900 m mély.

Az út végig csodálatos helyen vezetett keresztül, hatalmas hegyek tövében a tó partján, robbantott alagutakon keresztül.

 

Végig a hegyekben autózva megérkeztünk szállásunkra, a Kotori öbölben található Tivatba, ahol gyönyörű tengerparti sétány fogadott és a Porto Montenegro nevű kikötő tele volt nagyobbnál nagyobb luxus jachttal.

Másnapi túránkon megnéztük az öböl másik oldalán található Kotort, ahol hatalmas óceánjáró hajó horgonyzott és rövid de annál intenzívebb túrával több száz lépcsőt megmászva felsétáltunk a romos óvárosi részbe, mely a hegy oldalában található és remek kilátást nyújt az öbölre nézve.

Le a tengerparton is lenyúlik a régi város rész, akár itt is lehet sétálni a régi épületek, bazárok és kiülős éttermek-kávézók között.

A következőkben néhány kerékpáros élményemet említeném, mely közül először is az öböl körbe kerékpározásáról írnék, ahol viszonylag kevés emelkedővel, gyönyörű part mentén lehet tekerni. Van egy egysávos út ami kotor köti össze Lepetane-val. Vagy feltekerhetünk a LOVCEN Nemzeti parkba, ahol 1749 m magasan található Petar Petrovic Njegos költő, filozófus és államfő mauzóleuma található. Felfelé a Krstac hágón számos hajtűkanyaron, kb 15 km hosszan átlag 4-5 % - os emelkedőn keresztül lehet feljutni Njegusi faluba (mely a Njegusi sonkáról híres és út mellett is kapható), ahonnan tovább haladva vezet az út Lovcen csúcsára.

A szerpentinen haladva nem minden napi látványban lesz részünk, láthatjuk fentről a csodálatos Kotori öbölt, vagy egész fentről még az Adriai tengert is.

Érdemes még itt fent kicsit tovább menni és a ma már nem használt régi keskeny utakon tekerni, ahol néhány elhagyatott épületen, még ma is látszódnak a háború nyomai.

Másik kedvenc útvonalam, a Risan feletti régi alig használt út, ahonnan szerpentinen ereszkedünk a part menti faluba, közben megcsodálva madártávlatból a Risan öböl, lélegzet elállító panorámáját.

Nyaralásunk vége felé megejtettünk még egy egész napos hajó kirándulást, mely során Tivatból indulva több látványosságot megnézhetünk többszöri kikötéssel.

Az úton érintettük Herceg Novi, Kotort, Kék barlangot és egy mesterséges szigetet melyen egy kápolna volt.

Montenegró tényleg gyönyörű hely, nem csalódtunk és aki teheti menjen el és nézze meg mert megéri, az árak alacsonyak és a helyiek barátságosak, nem beszélve a sok látnivalóról és a gyönyörű tájról.

 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Biro Iza Bemutatkozóm

2018 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

15 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×