Utazási élménybeszámoló

Dél-európai kalandozás - III. rész - Dubrovnik - Kaja-para

Esti kiruccanás

 

Dubrovnik

 

Tavaly már voltunk itt és szép is volt nagyon, de a gipsz miatt kicsit nehezen ment a felfedezés, így egyik délután gondoltuk megnézzük idén is ha már úgyis ott vagyunk a környéken.

A hajóút sajnos idén lehetetlen volt, a járvány miatt ugyanis nem volt járat Mliniből, ezért autóval gurultuk le azt a pár kilométert.  

Szokásomhoz híven nem szerettem volna nagyon távol megállni a központtól ezért vígan fordultam le a befelé vezető útra. Ekkor döbbentem rá, hogy sajnos belefutottam a rosszba, ugyanis az igaz, hogy van fizetős parkoló zóna, ám ezek  helyieknek szólnak, s így elég sokat kellett szöszmötölni a keskeny, zömmel egyirányú utcákon, míg olyan helyre kereverdtünk, ahol egy sorompós fizetőparkolóban sikerült elhelyezni a gépet.

 

A  parkoló melletti lépcső
Talán majd legközelebb :D
A lemenő nap fényénél

Eleinte bántuk a viszonylag kései érkezést, de később a lemenő nap fényében fürdő város látványa bőségesen kárpótolt...

Madártávlat
Innen is üresnek látszik..

Az utcákat járva a legforgalmasabb részen készítettem pár képet. Ez volt a maximális népsürüség, az esti csúcsidőszakban...

Turisták

 

A tavaly megismert nyüzsgésnek nyoma sem volt és sajnos ez azzal járt, hogy az éttermek zöme is zárva tartott. Éppen Steaket ettünk volna, így mikor már a harmadik közismertebb étteremnek találtuk hűlt, illetve zárt helyét, próba szerencse alapon leültünk egy helyre, ami végülis bevált, nem maradtunk éhen.

Jellemző a helyi vendéglátósok sanyarú sorsára idén, hogy nem nem lehet úgy elmenni egy étterem mellett, hogy ne próbálnának becsalogatni valamilyen módon, hiszen, ahogy az egyik sikátorban ücsörgő helyi mami-koszorú beszélgetéséből elcsípett szófoszlányból is elcsíptük "Túrista nyista".

Én ugyan nem rajongok a nagy tömegért, de mégis remélem hamar visszaáll minden a normális kerégvágásba, mégha ez azt is jelent majd, hogy lapjával kell közlekedni ugyanezeken az utcákon ismét....

Éjszaka a kikötőben

Úgy vélem a képek önmagukért beszélnek.

Ha szeretnél élőben is belekerülni valamelyikbe, netán némi pénzt is keresni mindezzel, mi sem egyszerűbb, hiszen az egész csak egy Kattintás!

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

1 vélemény

A bejegyzést írta

Vigh Anita Bemutatkozóm

2014 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

5 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×