Pénzügyi szabadság

Egy "B" láb, ha valami rendkívüli változás következik be az életben!

Amikor először hallottam férjemmel erről a lehetőségről, nagyon megörültünk, mert tudtuk, hogy ennek a biztonságos, becsületes rendszernek a segítségével nagyon kedvező áron utazhatunk majd. 

Ha Te is találkozol ezzel a rendszerrel és belenézel a foglalásokba, valamint a többi utazási portálok rendszerébe, azonnal tapasztalod, hogy sokkal, de sokkal kedvezőbb áron utazhatsz  a többi foglaló portálokhoz képest. 

Ha Travelutioner leszel, ilyen álom utakra utazhatsz!

Amikor az első rendezvényen részt vettünk a férjemmel, rájöttünk, hogy ennél sokkal, de sokkal többet is kaphatunk. Ez így is lett. Utazás, személyes fejlődés, nagyszerű közösség, álmok és célok elérése.  A mi életünkben óriási változást hozott. Olyat, amit soha nem is gondoltunk volna. Olyan nagyszerű emberektől és vezetőktől tanulhatunk, amit az alábbi fotó is mutat. 

Ők a követendő példáink, akik már kitaposták előttünk az utat és mindenben segítenek nekünk!

"Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és Csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel!"

Christopher Johnson Mc Candless

Egy olyan terméket kell ajánlanod, ami mindenki álma, az utazás. Egy olyan termék, ami egy vágytermék. Nincs meghatározva, hogy ki a célközönség, mert szinte mindenki! Nem nehéz ajánlani, hisz a mai világban már nagyon sokan utaznak. 

Most lehet, megkérdezed, hogy, na de érdemes most olyan vállalkozást indítani, amely a turisztikára épül? 

A válaszom: IGEN

Hogy miért? Mert a mi cégünk az egyetlen, aki a kialakult helyzet ellenére, még mindig tud óriási forgalmakat lebonyolítani a világban. 

Mert: 

  • A „maradj otthon” időszakában nagyon sokan az online felületen töltik a szabad idejüket. Teljesen otthonról on-line tudnak a vezetőség teljes támogatásával jelentős bevételre szert tenni.
  • Cégünk nem konkrét utakat értékesít, hanem utazási csomagokat, melyet éveken belül lehet leutazni, így ezáltal évekre biztosítva van, hogy beszerzési áron/ nagyker áron tudjuk a szállásainkat lefoglalni. Saját részre, barátainknak, családtagjainknak és bárkinek akkor amikorra akarjuk, és oda ahova akarjuk.
  • A cég megosztja profitját a vele együttműködő partnerekkel, addig, míg más turisztikai cégek ezt nem teszik.
  • El tudod érni ennél a cégnél, hogy teljesen ingyen, költségmentesen is tudsz utazni. Ez a lehetőség sehol máshol nem elérhető.
  • Jutalom luxusnyaralásokon vehetsz részt minden évben családoddal együtt.

A jelenlegi helyzetben igaz, hogy az emberek nem utaznak. DE csak azért nem, mert a kormány és a légitársaságok lemondják a repülőjáratokat és szerte a világon nevezetes épületek vannak bezárva. Nagyon sok utazási csoportnak vagyok tagja és napok óta tapasztalom, hogy az emberek még a vírus ellenére is utaznának, ha nem lennének ezek a komoly és drasztikus intézkedések. Álmodoznak és fotókat nézegetnek, hogy ha elmúlik a korona vírus, hova foglaljanak!

Mert mindenki ilyen helyen szeretne pihenni és nem otthon karanténban, ugye?

Viszont ez az állapot pár hónap és elmúlik!Az emberek ki lesznek éhezve az utazásra és tömegesen fognak utazni. Én is fogok, az én ismerőseim is, és az ismerősöm ismerősei is. Ez biztos, mert az utazási csoportokban, a különböző blogokban, mindazok, akik most nem tudtak elmenni, már tervezik azokat az utakat, amelyeket most el kellett halasztaniuk, vagy le kellett mondaniuk. 

A 2008-as világgazdasági válság után a turizmus jött rendbe a leggyorsabban és produkált sokkal erősebb és jobb mutatókat, mint a többi iparág. Így lesz ez most is, mert az embereknek szükségük van az utazásra, az élményekre, a pihenésre a kikapcsolódásra

Jelenleg mi tudunk pozitív hatással lenni a turizmusra, forgalmakat generálni, míg a többiek nem. Mi vagyunk az a cég, akik az emberek zsebébe pénzt tudunk tenni, 3-4 hónap és ismét beindul az utazási őrület, akkor pedig mi leszünk elsőként a piacon. 

Mi ott vagyunk családok életében a válság ideje alatt is. Mert aki velünk tart annak : 

  • lehet egy plusz bevétele a jelenlegi mellett, vagy ha megszűnt esetleg nem stabil a mostani
  • lehet egy passzív jövedelme (amihez nem kell nagy befektetés, mintha egy ingatlant kellene kiadnia bérlőknek)
  • lehet elegendő ideje a családjára és a hobbijára
  • lehet annyi és olyan minőségű utazása amelyet csak szeretne
  • lehet egy saját online vállalkozása, amit otthonról, és bárhonnan tud működtetni (akár nyaralás alatt is, egy napsütötte tengerpartról)

És akkor leszel boldog, és mindig nyugodt, hogy van az életedben egy B terv, ha ilyen fotót posztolhatsz majd velünk a következő sikernapon!

Bármilyen területen dolgozol az életben, akár vállalkozóként, akár alkalmazottként, a kérdéseim: 

  • Ha holnaptól nem lenne bevételed, meddig tudnál megélni azon az élet színvonalon, ahogy most élsz?
  • Ha holnaptól otthonról kellene dolgoznod, mihez kezdenél?
  • Ha holnaptól nem csinálhatnád azt, amit most, lenne-e egy B terved?
  • Ha holnaptól azt mondanák neked, hogy van egy eszköz, amely mindezeket biztosítja Neked, IGEN-t mondanál rá?

Tedd azt, mert a mi kezünkben egy olyan eszköz van, ami mindezekre megoldás lehet Neked és családodnak. 

A cégünk tudja biztosítani számodra a plusz bevételt, a B lábat, a biztonságot, mert az emberek többsége valamilyen személyes motiváció miatt regisztrál. 

Mint például plusz bevétel, jogdíjszerű jövedelem, elismerés, személyes fejlődés, támogató közösség, több szabadidő, passzív jövedelem, család biztonsága, karrier. 

Van egy idézet, amit soha ne felejts bárhogyan is döntesz:

" Ha nem találod meg a módját annak, hogy pénzt csinálj akkor is ha alszol, úgy halálodig dolgozni fogsz!"

Warren Buffet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

A bejegyzést írta

Kőmüvesné Duljánszki Erika Bemutatkozóm

2019 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

0 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×