Utazási élménybeszámoló

Alanya-Nászút-10. házassági évforduló

ALANYA (kedvenc városunk)

Alanya az a hely az utazásaink közül,ahova már második alkalommal volt lehetőségünk elutazni. Elsőnek 2008 nyarán töltöttünk itt egy csodálatos hetet, amikor ide utazhattunk el nászútra. Felejthetetlen élmény volt ezért úgy döntöttünk, hogy a 10. házassági évfordulónkra is ide utazunk vissza.

Törökország, Alanya az a hely ahova ha azt mondanák, holnap utazhattok, nem mondanánk nemet. 

Alanya partvidékét az áttetszően tiszta víz, a homokos, néhol sziklás partok, nyugalmas kis öblök, festői vízesések, leanderek, cédrusok, fenyvesek, valamint citrom-és narancsfák jellemzik. A volt kalózváros elsősorban gyönyörű, hosszú partjáról híres, melyet Kr.e. 44-ben Antonius ajándékozott Kleopátrának, mint nászajándékot. 

Nyugati strandja ma is Kleopátra nevét viseli, a legenda szerint Egyiptomból szállítottak ide homokot. Alanya elsőként kapta meg az Európai Unikó kék zászlóját, mely különleges tisztaságát és szépségét fémjelzi. 

Keleti strandja Alaeddin nevét viseli, és itt található a XIII. században épült, 35 méter magas Vörös Torony, mely a kikötőt őrzi a mai napig. 

Különleges látványosság még a Damlatas-barlang, melynek kellemes hőmérsékletű levegője gyógyító hatású. Alanya másik fő vonzereje a bazárok és a pezsgő éjszakai élete, amely elsősorban a fiatalok számára vonzó adottság. 

A környéken üdülőhelyek sora várja a pihenni vágyókat, ilyenek pl Incekum, Konakli vagy Türkler, melyek dolmussal könnyen megközelíthetők.

Minden sarkon kellemes, szívélyes és barátságos, mindig vidám emberszerető török eladókkal találkozhatunk. Vendégszeretetüket gyakran bizonyítják, a turistákat szívesen hívják meg egy csésze teára. Az üzlettulajdonosok nagyon segítőkészek, mindent megtesznek, hogy elégedetten távozzunk. 

A világszerte híres török konyhát talán már nem is kell bemutatni, a tiltott sertéshús helyett a marha- és borjú-, a bárány- és birkahús, a bor helyett pedig a sör (Efes) és az ánizspálinka (raki) fogyasztását részesítik előnyben. Mindenhez erős fűszereket használnak, amit eleinte szokatlanul fogyasztunk, de a nyaralás végére egészen megszokjuk. Főbb nemzeti ételeik a sis kebab, a döner kebab, köfte, piláf, ezek mindegyike a görög gyros-hoz hasonlít. Az édességeik nagyon finomak, mogyorós, diós, mandulás, pisztáciás, mézes-cukros édességeik arabos jellegűek.

A törökök kedvesek, segítőkészek, barátságosak és remek vendéglátók. 

Bátran merem ajánlani, mert a földrész szépsége és a török emberek szeretete felejthetetlen élményt nyújt majd Nektek. 

Értékeld a bejegyzést

Értékeléshez be kell jelentkezni.

0 vélemény

Előző bejegyzésem

⇐ Szülinapozás Dubaiban
A bejegyzést írta

Kőmüvesné Duljánszki Erika Bemutatkozóm

2019 óta travelutioner

Keress fel elérhetőségeim valamelyikén

Értékelés

Értékelj a profil oldalamon

0 vélemény

0 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Hozzászóláshoz jelentkezz be ezek valamelyikével:

Facebook Google
×